vizsga középfokon

2010.01.09. 18:21

Hát ez az ami sehogyan sem akar összejönni. Legutóbb azért maradt el, mert túl nagy volt, a mai meg az eső miatt, és azért, mert a pályán összefüggő tó keletkezett :) Kimentünk már 12:30ra, hogy még legyen idő lefárasztani őket a vizsga előtt, akkor még nem esett, így tudtunk kicsit játszani. Esti kölcsönadta a játékukat, amivel végre Monty is jól eljátszott :)

Kb 13kor kezdett esni, és mire sor kerülhetett volna a vizsgára a kutyák is és mi is eláztunk. Szegény kutyák, bőrig áztak, remegtek, 1 vagy 2 kivétellel még leülni sem voltak hajlandóak, (amit meg is tudok érteni). Enikő nagyon aranyos volt, mert mondta, hogy a vizsga ugyan elmarad, de ettől függetlenül mindenki részt vehet innentől fogva a klub foglalkozásokon =)))

És ez bizony nem mást jelent mint, hogy holnap megyünk 7:30ra ÖV-re!! Viszont nem szabad elfelejteni továbbri is gyakorolni vele, mert késöbb ugye meg kell csinálni a vizsgát.

Várom már a holnapi napot, nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi lesz. És meg szeretném majd azt is kérdezni, hogy így hivatalos vizsga nélkül vajon lehet-e járni nyomkövetésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://timonyid.blog.hu/api/trackback/id/tr941659559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_popp_ 2010.01.18. 16:46:26

ez most nem a vizsgához, csak montyhoz kapcsolódik:
monty egy igazi férfi! behívtam a fürdőszobába, amíg zuhanyoztam, hogy nehogy megegye a jegyzeteimet. a zuhanyzóból kilépve látom, hogy mit csinál monty? na mit? háttal ül szépen, nem néz fel rám, a meztelen félanyjára. ha meg is fordult, csak a bokámat nézte:) szóval most el is kezdek neki udvarolni!:)

kiscsirke#13 2010.01.23. 22:46:10

@_popp_: mert ő a legnagyobb úriember.
kivéve, ha véletlenül elölhagyott csokiról van szó... annak elfelejtett hátat fordítani :) még erre is meg kell tanítani ;)
süti beállítások módosítása