mindenből egy kicsi

2009.10.19. 01:17

Monty az első kutyám, pár nap múlva lesz 11 hónapos, és ma elhatároztam, hogy írok arról milyen vele az élet.

2009. február 23. óta gyötörjük egymást, hol a szó kedves, hol a valódi értelmében :)

Ma kicsit elgondolkodtam mennyi mindenen mentünk keresztül, mióta hozzámkerült, és őszintén mondhatom, sokat fejlődtünk mindketten. Szeptember 5-én kezdtük el a Népszigeti Kutyaiskola alapfokú tanfolyamát, és ma sikeres engedelmességi vizsgán vagyunk túl =)

Ezen a hétvégén végiggondoltam milyen változásokat is köszönhetünk ennek a 7 hétvégének. Mikor odamentünk akkor még úgy volt, hogy ha Monty egyedül maradt itthon, akkor atomjaira szedte szét a lakást, bepisilt a férfiaktól, mindenkitől akik nem mi (a 2 gazdi) voltunk rettegett, és úgy gondolta, hogy neki kötelessége éjjel az ágyban aludnia : )

Ma már nem is emlékszem mikor tett kárt a lakásban utoljára, amikor egyedül maradt itthon, pedig elég sok éjjel megyek el, végre elkezdte úgy gondolni, hogy nem minden ember őt akarja megölni, és néha magától odamegy idegenekhez, persze ez elég ritka, és még mindig sokkal bizalmatlanabb, mint az átlag, de nagyon sokat fejlődött.

Az ágyban alvás még egy kicsit mumus dolog de az elmúlt pár napban nagyot léptünk előre. Úgy 4 napja nekiadtam a fotelt, amibe én évek óta nem ültem. Azt hiszem, kb 2 perc alatt szokott át a régi helyéről az új fotelbe, és akkora volt az öröm, hogy 3napig nem is próbált feljönni az ágyra, ami nagyon jó, de ha őszinte akarok lenni, akkor hiányzott is ;)

Tegnap este nem tudom mi változott, de arra ébredtem, hogy a lábamnál alszik, gyorsan lezavartam, és többet nem próbálkozott. Majd hamarosan kiderül ma mi lesz..

Most kis gombócként alszik hulla fáradtan a fotelben, és időnként nagyokat szuszogva piheni ki a mai nap izgalmait :)

A bejegyzés trackback címe:

https://timonyid.blog.hu/api/trackback/id/tr761459509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása