Amint megérkeztünk elláták, kapott 8 injekciót, infúziót. Sokkos állapotban volt, a száját összekötözték, nehogy megharapja az orvost. Ezt értem, de ahogy összekötözték! Annyira durván, hogy az fájt neki akkor a legjobban. Ráadásul az orvos egyből közölte, hogy nem szimpatikus neki a kutya, mert sunyi feje van. És hogy azért ütötték el, mert nem figyeltem rá oda. 

Monty orrából vér csöpögött, és ha hozzányúltam a hasához vér folyt a fütyijéből. A hasa hatalmasra dagadt. A doki mondta, hogy ilyen esetkben kb 90%-ban megreped a hugyhólyag, és akkor nem tudják már megmenteni, de beteszik egy ketrecbe, reggelig megfigyelik, és 24 óra elteltével kideül, hogy túléli-e. Na itt teljesen összeomlottam, de tartottam magam még, mert őt próbáltam nyugtatgatni. És már akarták elvinni, amikor szerencsére szóltam, hogy ő nem ilyen kövér, alapvetően vékony, és hogy miért ilyen nagy a hasa. Azt csak ezek után vizsgálták meg. Felvezettek neki egy katétert, és azonnal lefolyt egy tál vér. Azt mondták ez jó jel, mert talán egyben maradt a hólyag. Ezek után elvitték.

Elmondhatatlan az az érzés, hogy ott kell hagyni egy idegen helyen, éppen akkor amikor a legrosszabbul van, és hogy azt se tudom vajon él-e még mire visszajövök.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.